2013. szeptember 24., kedd

Kőbánya Budapest közepe

Ez a terecske ezzel az érdekes házzal Budapest mértani közepe 1950. óta, mikor létrejött nagy Budapest.

Kőbánya, Martinovics tér (4.)


(Magyarország közepe Pusztavacstól 1 km-re, természetvédelmi területre esik, de mi vagyunk Európa közepe is, ez a pont Tállyán található, és nem lehet véletlen, hogy a Tokaji Borvidéken.)

Kőbányai víztározó medence

1850. környékén a korábban is hol jól, hol rosszul működő vízellátás Budán már kezdett problémákat okozni, hiszen megnőtt a város lélekszáma, és a korral haladva megnőttek az igények is szerencsére. 100 év alatt (mondhatjuk hirtelen) két és félszeresére nőtt a budaiak száma. No de Pesten mi történt? Kilencszeresére nőtt a lakosság! Nem volt kérdéses, hogy a vízellátással valamit kezdeni kellett.

Első körben keverték a korábbi jó forrásvizet Duna vízzel, de természetesen ez nem felelt meg a lakosságnak. Felmerült az igény arra, hogy az ivóvíz eljusson a házakba is, ne kelljen közkutakról vizet hordani haza egy világváros lakóinak. A várostanács elhatározta, hogy átépítteti a teljes dunai vízműveket. Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, gyakran elszivárgott vagy beszennyeződött az ivóvíz, illetve a hatékonysága mennyiségi szempontból sem volt megfelelő.

Ez idő alatt nagyjából minden házba (nem lakásba) bevezették a vizet, a körfolyosós házak udvarán még sokszor megtalálhatjuk ezeket a kutakat. A víz tisztaságával még mindig nagy problémák voltak, így továbbra is a tehetősebbek az Illés kútról (a Várban található) hozatták a forrásvizet. Évekig ment a tervezgetés, szavazás, de a nép nem volt kellően aktív, illetve a tervek nem győzték meg a városvezetést. Viták forrása volt, hogy vajon mesterséges vagy természetes szűrést alkalmazzanak, útban lesz-e a Duna szabályozásnak a vízmű stb. Ne feledjük, ezekben az időkben még főleg "örökélet és egy napra" terveztek, mindenféleképpen olyan vízművet akartak, amire büszke lehet egész Magyarország. 

Megkezdődtek a rendszeres vízminőség mérések, elreppent ismét néhány év, úgy tűnt, a kavicsréteg és a kiváló geológiai adottságok miatt a természetes szűrés mellett tették le a voksukat a mérnökök. A 16 évnyi huzavona után felgyorsultak az események egy szerencsétlenség miatt: 1866-ban kitört a kolerajárvány. 

A város megbízta az angol Lindley-t, hogy építsen vízművet. Ő eddig csak mesterséges szűréssel foglalkozott, így természetesen itt is ezt akarta alkalmazni. Hat hónap alatt felhúztak mintegy teszt-jelleggel egy ideiglenes vízművet a Margit-híd és az Országház között. Ő javasolta a magas Kőbányán egy gyűjtőmedence kiépítését is, amely 1869-ben készült el. 1870. végére Pesten már 37.000 ember juthatott vízhez, ez 734 házat jelentett.

Csatlakozott Lindley-hez (akit az akkori média megpróbált elintézni) Wein János, ő felismerve a természetes szűrés előnyeit és a kiváló földrajzi lehetőséget, a kavicságyas tisztítás mellett döntött. Először kibővítették az ideiglenes szűrőt, majd megépítették a végleges budai vízművet. Még ma is ezt használjuk, bár természetesen lakosok számával együtt maga a hálózat is sokszorosára duzzadt mára. 1903-ra jelentősen kibővítették további kutakkal a rendszert. 



Nem tudni biztosan, de a Kőbányai medencék - 2 db,  egyenként 11.000 köbméteresek - építésénél valószínűleg felhasználták a korábbi kőbányai pincerendszert. Itthoni téglából emelték, háromhajós, kétoszlopos, szinte katedrálisnak tűnik. Még egy méteres földszigetelés is helyet kapott felette. Van benne két kút, amivel töltik a medencét, és anno a precizitásnak és igényességnek köszönhetően ezek márványból készültek. A mai napig használjuk ezt a víztározót, és a Kőbányai Önkormányzat "kibulizta", hogy a medence rendszeres tisztítását a Vízművek a Kulturális Örökség Napjaira időzítse, hogy a látogatóközönség megcsodálhassa ezt az ipartörténeti műremeket. 




 az egyik márvány beömlő kút












Conti kápolna

A Kulturális Örökség Napjai keretében kinyitották a kőbányai apró Conti kápolna kapuit. Egy fiatalember volt az idegenvezető, akinek a nevét sajnos nem tudom, pedig nagyon jó munkát végzett. A kápolnáról, mint személyről beszélt, amelynek (akinek) a sorsfeladata a közösségépítés. A történetét hallva tényleg úgy tűnik, a kis kápolna összegyűjti a lelkeket.


az épület előtt álló fa feszületet 1879-ben emelték

Conti Antal Lipót egy olasz származású kőfaragó mester volt, aki folytatta az apai hagyományokat, végig gyakornokoskodta Európát, hogy mester lehessen maga is. A XVIII. sz. elején Kőbányán főleg szőlők voltak, a téglagyárak csak később lettek jelentősek e területen, illetve erre vezetett egy zarándokút is. 

Kolerajárvány tört ki, az orvosok légfürdőt javasoltak Continak és feleségének, akik kihasználva, hogy szőlőföldjük itt volt, kihúzódtak a városból az áhított gyógyító friss levegőért. A mester megesküdött, ha túlélik a járványt, köszönetképpen építenek egy kápolnát, és saját kezével fogja kifaragni az oltárt. Így is történt, állták szavukat, és 1740-re elkészült a kápolna. A külseje ún. parasztbarokk, belül azonban teljes barokk stílusút emeltek, oldalsó sekrestyés még nem tartozott hozzá.

az oltár, amely egyetlen kődarabból faragott Conti és a díszítőszobrok

Ekkor elindult a közösségformálás, az igen kis létszámú keresztény közösség már éppen "belakta" magát a kápolnába, mikor jött a hír, II. József 1786-os magyarellenes rendeletei egyike értelmében minden fogadalmi kápolnát le kell bontani. Conti (aki időközben újranősült, és a kor szokásainak homlokegyenest egy nálánál 15 évvel idősebb nőt vett el) családi összeköttetései révén, és főleg annak köszönhetően, hogy a király a halálos ágyán visszavonta több rendeletével egyetemben ezt is, elérte, hogy a kápolna megmeneküljön. 16 évnek kellett eltelnie, hogy újra használhassák a hívők a kápolnát. Ez idő alatt kidőlt egy fala, beszakadt a teteje, de a helyi pap gyűjtést rendezett, amelyből helyreállították a károkat. Első körben kevés pénz gyűlt össze, így még egy gyűjtést indított, amelynél csodálkozva tapasztalta, hogy még több pénz gyűjt össze, mint az elsőnél, hiszen a kőbányai hívek felismerték, tenniük kell, ha újra szeretnék használni az épületet. Épült mellé egy fogadó-kocsma is, majd központtá alakult. Ismét a közösséget formálta.

1899-re felépült a Szent László templom. Ekkora a kápolna megint borzasztó állapotba került, és mintha meghálálta volna a korábbi gondoskodást, éppen akkor rogyott be a teteje, mire a hívek átszoktak az új templomba.

Az első világháború után kétkezi segítséget is nyújtottak a helyiek, és a legenda szerint a kihajtható oltárkép mögött egy kockás füzetben őrzik azok nevét, akik valaha segítettek a kápolna felújításában, rendbehozatalában. Mivel oda húz a szívünk, ahova energiát és munkát fektettünk, lassacskán visszaszállingóztak azok, akik kivették részüket a helyreállításban.

1938-ban ismét felújították a kápolnát, de sajnos a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett. Egy becsapódó bomba repeszei megsemmisítettek a műtárgyakat, szétszaggatták az oltárképet is, amelyet később egy helyi restaurátor javított meg. A háború után az elveszett kulcs miatt nem tudtak könnyen bejutni a kápolnába, be kellett nyomni az ajtót, de kis híján kudarcba fulladt ez a kísérlet, mert embermagasságú madárürülék töltötte ki a kicsiny teret. Ahelyett azonban, hogy lebontották volna, az eddig legnagyobb statikus helyreállítás vette kezdetét. Egy helyi lakos örököse kettős keresztet talált a pincében, melyet saját költségén restauráltatott, majd visszaadta a kápolnának. Az öregúr anno a torony beomlásánál megtalálta a keresztet, és hazavitte, hogy megőrizze azt. 



1958-ban építették mellé a sekrestyést. Ekkor az egyik hívő szó szerint addig veszekedett az építőkkel, amíg a kidobásra ítélt régi ablakot helyre nem állították, ebből lett a karzat.


1988-ban ismét beomlott a torony, de helyreállították, majd az utolsó szépészeti felújítás 2004-ben volt, amikor egy szobafestő egymaga adományként kifestette a falakat.

az oltár egyedülálló, megjelenítik rajta az Atyát és a Fiút, felettük található a Szentlélek

A sorsfeladat újabb jele, hogy ebben a kápolnában minden vallású közösség megfordult már, most a görög-katolikus egyházközösséghez tartozik.







2013. szeptember 17., kedd

Nők és a háború

Krúdy Gyula - Farsang

(részlet)

"Egyáltalában a nők nagyon sokat veszítenek, szegénykék, a háborúban. Férjeik, kedveseik, gyermekeik mentek el a harcok beláthatatlan messziségébe, hadbavonult a szerető, a vőlegény, a reményteljes ifjú, a családfenntartó, az anyai szív büszkesége, leányok titkos álma, gyermekek gondos apja. Ah, férfiak nélkül nincs életük a nőknek. Szegénykék, ők valóban mindent kockára tettek. Ki fogja őket eltartani, ki veszi feleségül a hajadonokat, ha a nemzet fiatalsága elhull, ki gondoskodik a növekedő gyermekekről? Ezer és ezer férfi áll a sötét csatatereken, akiért mindegyikért sajog itthon a női szív. Amulettek, csodatévő képek, féltve őrzött családi ereklyék mentek el velük, de utánuk szállong a sóhajtás és a divatbajött jósnők kártyái csupán az ő sorsukat keverik titokzatos budai házakban. Mit álmodhatnak most a nők, jár-e a háztetők fölött a sánta ördög, amely egykor Madridban az alvók gondolatait megleste? Boccaccio élveteg asszonyai, Pesti mulatni vágyó, léha dámái, szerelemre, élvezetre, ragyogásra született és élő hölgyek: vajon hova lettetek? Egysorba jutottak volna az elhagyott, szegény varróleánnyal, aki kedvese fölötti bánatból rövid újsághírként végzi életét, és akinek története fölött szórakozottan kalandozik el reggeli fürdőjében az úrnő tekintetet, míg mohón a színházak és mulatságok rovatát keresi... Egyformák lettek mostanában mind a nők, akiknek férfihozzátartozói daliás hadba mentek? Nem volna különbség a szegény és gazdag bánata között? Ah, elgondolni is furcsa, hogy a dáma, aki büszke és szép volt, mint az ördög a háború előtt, és a sólyomvadászatok festményeiről tanulta testtartását: most éppen úgy lehajtja fejét, eltakarja kezével szemét, mint a kis masamód, akinek vőlegényét elvitték! A grófnők, Lipótváros tündöklő, gyönyörűséges asszonyai, akiknek fürtös feje után álmélkodva nézett egykoron a gyalogjáróról a szegény ifjú: éppen úgy sírdogálnak otthon egymagukban, mint a józsefvárosi vasalónő? Nincs külön bánata az intelligenciának, a műveltségnek és lelki finomságnak?... Hisztériás nevetések és tekintetek hova lettek a Nagyopera pirosló páholyaiból? Hova lettek a haloványan fehérlő vállak a bálterem csillárai alól? Mindenki bezárkózott volna otthonába, hogy bánatnak áldozzon?"

"Pataki Sándor családja 1918. május 8-án" - egy régi fotó az Etsy boltomból

Fortepan

Nagyon szeretek a Fortepan képeivel játszani, megtalálni a régi helyszíneket, és megnézni, milyen változás történt az eredeti kép készítése óta.