2017. augusztus 27., vasárnap

Salgótarjáni utcai zsidó temető 2017-ben

Négy évvel ezelőtt már jártam a Salgótarjáni úti kis zsidó temetőben. 2016-ban átvette NÖRI, és felújítási munkálatok kezdődtek, megpróbálták elhárítani az élet- és balesetveszélyt. Idén tavasszal nyitották ki újra, elmentem megnézni.

Nagy munkát végeztek, de a felújítás még mindig tart. Sok obeliszket visszaraktak a helyére, letisztították a legnevesebbek köveit, a sírboltok nagyja fel van állványozva, de nem lesz egyszerű ennyi évnyi elhanyagoltság után megmenteni őket. Még mindig hevernek csontok a felnyitott sírokban. Beszélgettem az éppen ott dolgozó munkásokkal, jól esett nekik, hogy megdicsértem, milyen szép munkát végeztek, elbeszélgettünk a nehézségekről, amikkel találkoztak a felújítás közben, illetve hogyan fogják megoldani az éppen következőket. Cserében meséltem nekik én is a felnyitott sírok történetéről, illetve a szovjetek részeg ámokfutásáról, nekik ez volt új.

A bejárható szakasz kisebb, mint korábban, de így is érdemes elmenni és megnézni ezt a csak 50 éven keresztül használt temetőt.

































Volt egy ideiglenes átjáró nyitva a Fiumeibe, így ott is sétáltam egyet. Meglepően ki volt takarítva az is, építettek egy új információs pontot, illetve kiállították az Apponyi hintót is.